Pécs gyerekeknek játékos ismeretterjesztő könyv

|
2010. október. 21., csütörtök 12:39
Tartalom értékelése
3 / 1
Címkék:
Alábbi cikkünk megjelent már az októberi Kultúrka magazinban is. Azonban szeretnénk, ha minél többen megismernétek ezt a korszakalkotó kiadványt, így weboldalunkon is olvashatjátok az ismertetőt.

Ezzel a cikkel szeretnénk minden pedagógus és szülő figyelmét felkelteni, akinek fontos, hogy a gyermekek megismerjék városuk történetét és jelenét, gondjait és lehetőségeit, felelősséget érezzenek  legszűkebb környezetük, a saját városuk iránt. Mert tudjátok, hogy jelenét ugyan még a felnőttek, de jövőjét már ők határozzák meg.


2010. június 8-án mutatták be a Szivárvány Gyermekházban a Pécs gyerekeknek című interaktív játékos ismeretterjesztő könyvet. Már akkor tudni lehetett, hogy a 2010/11-es tanév elején minden pécsi ötödikes diák kap egy példányt ajándékba. Ez az ünnepélyes átadó szeptember 20-án a Tudásközpontban zajlott le, több mint 300 kisdiák és kísérőtanáraik részvételével.


Azóta, hogy Sebestyén Ágnes és Tóth Eszter, mint a Robert Bosch Alapítvány magyar ösztöndíjasai kiutaztak Berlinbe és ott megismerkedve egymással azonnal lázas ötletelésbe fogtak, nos, azóta sok víz lefolyt a Dunán. De mi is történt pontosan?


A Robert Bosch Alapítvány ösztöndíjasai 17 európai országból kerülnek ki. Magyarország nemrég csatlakozott a programhoz, az négy ösztöndíjast a valaha volt OKM támogatta. Mivel 2010-ben Pécs nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet, így adott volt a téma a magyar résztvevők számára, ráadásul Eszter pécsi lány. Bár mind a négy ösztöndíjas egy egyetemen végzett, csak Berlinben ismerték meg egymást. Hamar kiderült a közös érdeklődés, szinte az első napon eldöntötték: munkájuk célcsoportja a gyermek. Útikönyv témában gondolkodtak, vizuális tippeket gyűjtögetve körbejárták a német könyvesboltokat, ám a módszertannal nem voltak megelégedve. Valami újat, valami többet szerettek volna, mint hagyományos leíró ismeretátadás.


Mivel mindannyiuk valamilyen módon kötődik a pedagógiához, könnyű dolguk volt az Európában sok helyütt elterjedt ún. épített környezeti nevelés módszertanának tanulmányozásában. Így született meg a Pécs gyermekeknek - játékos ismeretterjesztő könyv alapötlete.
Hazatérve gőzerővel munkához láttak. Megalapították a KultúrAktív egyesületet, mellyel jelezni kívánták, hogy ez a projekt nem egyszeri és megismételhetetlen próbálkozás, hanem egy olyan kezdeményezés, mely alapjaiban változtathatná meg a gyermekek környezettudatossá nevelését. A kiadvány illusztrálására pályázatot írtak ki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói körében, melyet Simon Edina, Orsós Erzsébet és Ormay László nyertek meg. Az ő munkájukat Sirály Dóri vezető grafikus koordinálta. A tartalmakat Ágnes és Eszter hozta létre együttműködésben nagy tekintélyű szakemberekkel, múzeumokkal és természetesen helyi civil szervezetekkel és magánemberekkel.
A könyv június 8-ára el is készült, ám még mindig nem teljesült az alkotók minden célkitűzése.


Gyakorlatilag tesztelés céljából a Pécs Normandia Lions Clubbal együttműködve ,,Nyomozás a városban,, címmel nyári tábort tartottak, amely a gyerkőcök és saját bevallásuk szerint is igazán sikeres volt. A táborban 40 gyermek vett részt, akik játékos interaktív módon ismerkedtek meg a várossal, a környezettel. Így a szeptemberi átadó előtt tartott pedagógus-továbbképzésen a szerzők már valós sikerekről és eredményekről számolhattak be. A tábor természetesen a jövő nyáron is várja szeretettel az érdeklődő ,,kisnyomozókat".


Emellett Ágnes beiratkozott a Neveléstudományi Intézet Doktori Iskolájába, annak érdekében, hogy magyar nyelven, magyar pedagógusok és szülők számára is hozzáférhetővé tegye a hazánkban még oly idegenül hangzó épített környezeti nevelést és az ahhoz kapcsolódó terminológiát. Tárgyalások zajlanak Egerrel és Sepsiszentgyörggyel is a folytatás érdekében.
A szerzők konkrét célja, hogy a gyermekek kötődjenek városukhoz, ismerjék annak történetét, jelenét, intézményeit, tisztában legyenek az alapvető építészeti és művészettörténeti fogalmakkal, illetve, hogy kritikusan viszonyuljanak a környezetükben zajló változásokhoz. Elsősorban helyieknek készült, de a Pécsre látogató családoknak is kalanddá teszi a városnézést.  Nem információk halmaza szép rajzokkal, hanem aktív cselekvőként számít az olvasóra. Segítségével a 10-12 évesek játékos feladatokon keresztül fedezik fel a várost. Ebben a Pécs címeréről megszökött kutya a társuk. Észre sem veszik, és a város házak, terek, utcák, intézmények tengeréből közeli ismerőssé válik. Egy otthonos hellyé, amelynek nem csupán főbb látványosságait, hanem történetét, rejtett kincseit, természeti környezetét is ismerik. Kézzelfogható jelentést kapnak az olyan fogalmak is, mint a tér, a kultúra, az ipar, a sokszínűség, vagyis mindazok a dolgok, amelyek egy várost, várossá tesznek.


A kiadvány a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa projekt részeként, a Hungarofest kiadásában jelent meg. A szerzők várják a kérdéseket, visszajelzéseket, tapasztalatokat a www.kulturaktiv.hu oldalon.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek