Pünkösdi népszokások

|
2010. május. 19., szerda 15:04
Tartalom értékelése
3 / 1
Címkék:
Pünkösd a zsidóktól átvett keresztény egyházi ünnep, mely a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik, általában május 10-e és 13-a közé esik. Pünkösd ünnepén a keresztények arra emlékeznek, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.

Kezdetben a keresztények nyolc napig ünnepeltek, ami később három, manapság pedig egy napra csökkent. A múlt században például még szombatot is ünnepnek tekintették, ezen a napon általános volt a hajnali Tiszában való fürdés, mert a hiedelem szerint, aki ekkor megmártózik, azt minden betegség elkerüli. A fürdőzők egy szót sem szóltak egymáshoz, abban a hitben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás.

Mint minden ünnephez, Pünkösdhöz is kapcsolódnak különféle hagyományok. Az egyik legelterjedtebb szokás a pünkösdi királyválasztás volt, mely főként az Alföldön és Észak-Magyarországon volt divatos. A király címet az az ifjú nyerhette el, aki a kiszabott ügyességi versenyen a legkiemelkedőbben teljesített. A királyi cím elnyerése további kiváltságokkal is járt, például kisebb vétségekért nem kapott büntetést.

A pünkösdi királynéjárás hagyománya főként a dunántúli területeken volt elterjedt. A szokás szerint a lányok választottak egy pünkösdi királynőt, aki díszes öltözékével kitűnt a többiek közül. Fehér ruhát viselt, fején virágkoszorú volt, és kísérői kendőt tartottak a feje fölé. Így jártak a lányok házról házra, magasra növő kendert kívántak, amiért adományokat kaptak.

Pünkösd volt a legényavatás időszaka is. A legényjelöltek keresztapát választottak maguknak, akik legénnyé avatták őket, mely áldomással, mulatozással járt. További hagyományok voltak a különböző alakoskodó szokások, mint például a törökbasázás, amelynek célja elsősorban az adománygyűjtés volt.

A néphagyományok mellett különböző jelképek is kapcsolódnak Pünkösd ünnepéhez, mint például a pünkösdi rózsa, a fehér galamb vagy a zöld ág. A pünkösdi rózsát a lányok szórták a mosdóvízbe, hogy egészségesek legyenek, a legények pedig pünkösdi rózsát tettek annak a lánynak az ablakába, akinek udvarolni akartak.
A fehér galambok röptetése sok helyen a Szentlélek jelképeként jelent meg.
Zöld ágat, ami lehetett nyírfaág, gyümölcság, bodza, házakra, istállókra tettek, hogy távol tartsák tőlük az ártó, gonosz szellemeket.

A Pünkösdkor fogyasztott hagyományos étel a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárányból való ételek készítése: báránysült, báránypaprikás. Egyes helyeken édes tésztákat ettek, hogy sárga legyen a kender, a tésztákat friss gyümölccsel - eperrel, cseresznyével - töltötték meg. Néhol pedig már ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek