"Régi jó tánc" - dél-dunántúli gálaest a Tánc Világnapján

|
2011. Április. 29., péntek 15:27
Tartalom értékelése
3 / 1
Címkék:
A dél-dunántúli régió csaknem háromszáz néptáncosa ünnepli közösen a Tánc Világnapját május 2-án, a Pécsi Nemzeti Színházban. A Déli Kapu Folklórszövetség rendezésében megvalósuló program Baranya, Somogy és Tolna megye néptáncvilágának legjavából válogat.

 

Rég nem látott néptáncos sokadalom népesíti be a pécsi színházat május 2-án, amikor a Tánc Világnapja (április 29.) alkalmából három megye fiataljai tartanak közös előadást. A régió néptáncegyütteseit tömörítő Déli Kapu Folklórszövetség tizenegy csoport műsorával nyújt betekintést a Dél-Dunántúl jelentősebb műhelyeinek tevékenységébe. Hasonló összeállítást harminc esztendeje láthatott utoljára a pécsi közönség. Színpadra lépnek Pécs és Baranya legjelesebb néptáncműhelyei: a 2010-ben ötvenötödik jubileumát ünneplő, s az EKF-programot nagykövetként népszerűsítő Mecsek, a tavaly decemberben új táncszínházi és autentikus programmal előrukkoló Misina, valamint a hatszoros ,,Kiváló Együttes" címmel büszkélkedő Tanac. Előbbi két műhely részéről az ifjúsági korosztály is bemutatkozik. Baranyát emellett a komlói Pöndöly, a siklósi Pelikán, s a hagyományőrző műfajban országos hírnévnek örvendő hosszúhetényi együttes képviseli.
A ,,szomszédvárak" is rangos csapatokkal veszik ki a részüket a gálaprogramból - Kaposvárról a hatvan esztendős Somogy Táncegyüttes, Szekszárdról pedig a gyermek néptáncmozgalomban sok évtizede magas színvonaláról ismert Bartina érkezik a tánc világnapi rendezvényre. Tolna néptáncéletéről rajtuk kívül még a tavaly kiváló eredménnyel minősült Bátai ,,Sárköz" Néptáncegyüttes ad számot. Kísérőzenekarként közreműködik a Csurgó Zenekar, a hosszúhetényi hagyományőrzők fúvósai, a Mecsek Zenekar, a Péntő Rezesbanda, a Somogy Zenekar, valamint a Vizin Zenekar.
A gála mintegy háromszáz gyermek és fiatal néptáncos közös produkciójával méltó ünneplést ígér, a régió és a Kárpát-medence gazdag hagyománykincsének jegyében.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Figyelünk
Gyakran hallok olyan problémákról, amikor az anyuka a majdani jövő miatt aggódik. Azért szeretne a baba viselkedésén, szokásain változtatni, mert úgy gondolja, később már nem vagy csak lassan lehet leszoktatni, átszoktatni a babát egy új szokásra. Mit lehet tenni ilyen helyzetekben?
Gyors ebédet szerettem volna kevés munkával, hogy közben tehessem a dolgomat. Evvel igazán nem kellett sokat szöszmötölni.
Kedden egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy idén Budapesttel együtt hat hazai nagyvárosban is megrendezik az Ezer Lámpás Éjszakáját. A Kárász Róbert által 2011-ben életre hívott kampány célja, hogy segítséget nyújtson az eltűnt gyerekek felkutatásában, felhívja a figyelmet a csellengés veszélyeire és a megelőzés fontosságára.
Az epres dobozkából vidám, színes tároló - kincses doboz készülhet - a gyerek apróságainak.
Vajon szoptathatunk egy óvodás- vagy akár egy iskoláskorú gyermeket is?
A nagyszülői generáció közelsége különösen kellemetlen lehet a levált és esetleg már párkapcsolatban vagy családban élő fiatal számára akkor, ha képviselői olyan üzeneteket sugároznak, amelyektől a fiatal rég szabadulni szeretne és amelyek talán már korábban is megkeserítették az életét.
A narancsízű kuglóf nagyon finom egy csésze jó erős kávéval, vagy tejszínnel és kandiscukorral kínált teával.
Finom, nem kell sütni, és nagyon hamar kész.
A feszültség, a szorongás és a stressz egyik oka a magnéziumhiány lehet. TIPP: MagneB6!
A babák bőre sokkal sérülékenyebb és érzékenyebb, mint a felnőtteké, ezért fokozott védelemre szorulnak.
Hirdetés
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Kultúrka Trió
Piknik Park
Videóüzenetek