ReForm kiállítással búcsúzik a Retextil?

|
2010. július. 17., szombat 11:30
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
A Retextil Alapítvány a kreatív újrahasznosítás szemléletének népszerűsítése érdekében írt ki országos pályázatot. A versenyre ruhákat, ékszereket, kiegészítőket, lakberendézési tárgyakat vártak, amelyek természetesen hulladékból készültek. Először júniusban egy divatbemutató keretében mutatták be a legjobb alkotásokat, most pedig a NemArt Galériában tekinthetők meg.

 

 

Felhőtlen ünnep kerekedhetett volna a ReForm címet viselő kiállítás megnyitóján. Hogy nem így történt annak, az alapítvány munkatársai szerint, a túlbürokratizált és embertelen pályázati rendszer az oka: önhibájukon kívül a héten csődközeli állapotba kerültek, így csütörtökön 22 dolgozójuknak kellett felmondaniuk. (Az ügy részleteivel hamarosan részletesebben is foglalkozunk.)

Pécsett sokan ismerik az Alapítvány fő tevékenységét. Közhasznúságuk mondhatni kétszeres: megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, akik hulladékból(főként textilből) állítanak elő hasznos tárgyakat. Talán nem kell bővebben ecsetelni tevékenységük fontosságát, számtalan szakmai elismerés övezi eddigi történetűket és a város közösségei is sokszor profitálhattak az eredményeikből.

Legutóbb a már másodjára megrendezett divatbemutatójuk aratott elismerést, ahol újrahasznosított hulladékokbók készült ruhákat és kiegészítőket mutattak be. Ennek a bemutatónak a kibővített anyaga látható most egy rövid ideig, hétköznaponként 13 és 17 óra között a NemArt Galériában.

Az alaptvány munkatársainak tervei szerint a közeljövőben több akció is indul az amúgy jól működő szervezet megmentésért.

Időpontok:

Szombat
16:00 - 20:00
Vasárnap
16:00 - 20:00
Hétfő
16:00 - 20:00
Kedd
16:00 - 20:00
Szerda
16:00 - 20:00
Csütörtök
16:00 - 20:00
Péntek
16:00 - 20:00
Szombat
16:00 - 20:00
Vasárnap
16:00 - 20:00
Hétfő
16:00 - 20:00
Kedd
16:00 - 20:00
Szerda
16:00 - 20:00
Csütörtök
16:00 - 20:00
Péntek
16:00 - 20:00
Szombat
16:00 - 20:00
Vasárnap
16:00 - 20:00
Hétfő
16:00 - 20:00
Kedd
16:00 - 20:00
Szerda
16:00 - 20:00
Csütörtök
16:00 - 20:00
Péntek
16:00 - 20:00
Szombat
16:00 - 20:00
Vasárnap
16:00 - 20:00
Hétfő
16:00 - 20:00
Kedd
16:00 - 20:00
Szerda
16:00 - 20:00
Csütörtök
16:00 - 20:00
Péntek
16:00 - 20:00
Helyszín: NemArt Galéria
Szervező: Nemart Galéria

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres