Segítség - vörös kód

ILP
|
2010. november. 16., kedd 13:34
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Lassan több mint egy hónapja, 2010. október 4-én átszakadt egy zagytározó gátja Ajka határában. Az emberéleteket is követelő katasztrófa az egész országot megrázta, és a mai napig rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul. November 17-én, szerdán két helyszínen szerveznek jótékonysági gyűjtést Pécsett a vörös iszappal elöntött települések lakóinak megsegítésére.

 

 

 

Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely mélyebben fekvő részeit teljesen elöntötte a maró lúgos áradat, mely hosszú távú gazdasági és környezeti károkat is okozott. A közelben lévő Torna-patak és a Marcal folyó teljes élővilága kipusztult. A három falu lakosai közül sokan döntöttek úgy, hogy más településre költöznek, azonban jelentős azoknak a száma is, akik a katasztrófa sújtotta területen építenék újjá életüket. A rászorulók számára az állam közel egy milliárd forintot különített el az ún. kármentő-alapban, de az ország több városában is szerveznek jótékonysági akciókat.

A Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetével  közösen rendezi meg jótékonysági estjét november 17-én, 19 órakor, a gimnázium Takács Jenő hangversenytermében (7624 Pécs, Radnics u. 9.). Az eseményen a Művészeti Gimnázium tanárai és diákjai lépnek fel. Az est résztvevői fejenként 1000 Ft-tal járulnak hozzá a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez.

A PTE Babits Mihály Gimnázium és a Babits-Komarov Baráti Kör jótékonysági koncertet szervez 2010. november 17-én 19.00 órakor a PTE BTK Dísztermében (Pécs, Ifjúság úja 6.). A koncerten fellép a Babits Gimnázium Kórusa, Balásy Szabolcs - a Babits Gimnázium tanára, Csőke Renáta, a Dutar Együttes, Horváth Marin - az iskola diákja, a Ostinato Együttes, valamint a Vivat Bacchus Énekegyüttes
Meghívott vendég a Leőwey Klára Gimnázium Kórusa.

Az Esthez kapcsolódóan Jótékonysági Gyorsárverés is társul, melyen számos a PTE Babits Mihály Gimnáziumhoz kötődő egykori diák személyes tárgya, vagy felajánlása kerül kalapács alá a Vatera.hu Online Piactér támogatásával. Az Iskola és a Baráti Kör közel 40 tételt gyűjtött össze, melyekre az online piactéren lehet licitálni november 17-ig.

Néhány érdekesség a tételek közül:

Dutar : Idegen vendég (világzene) - dedikált CD
Karafiáth Orsolya Kovács Dorina dedikált jegy
Lovasi András (Kispál és a Borz) dedikált Babits Évkönyv 2010
Meliorisz Béla: Föld és föld között dedikált könyv, 2006
Koncz Zsuzsa koncertjegy, Ki nevet a végén, Pécs, dedikált
Michael Schumacher és Jean Todt dedikált poló

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres