Színház az egész világ - 8. hét
Nemzeti Színház
A belvárosi teátrumban kedden este ismét színpadra viszik Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig c. drámáját. A történet sokak számára ismerős, hiszen kötelező olvasmány az iskolában. Ám - talán épp emiatt - a legtöbb kisdiák számára nehézkes olvasmány. A Nemzeti színpadán a már ismert történetet musical formájában adják elő, mely műfaji sajátosságából adódóan megkönnyítheti a szomorú történet befogadását, könnyebb megértését. A darab természetesen nem csak gyermekeknek szól, hanem a felnőttek számára is, hiszen számukra is egy új szempontból fogalmazódik újra az egykori olvasmány.
A Pécsi Balett 2010-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. E jeles alkalom okán két rendkívüli előadást is készítettek a tavalyi évben. A Múlt és Jelen c. előadásban a néző végigkövetheti a társulat történetét egészen a kezdetektől. A produkció az együttes alapítójának, Eck Imrének legelső koreográfiájával, Az iszonyat balladájával kezdődik. A szünet után stílszerűen a társulat legutolsó darabját viszik színpadra. Leo Mujić belgrádi születésű, nemzetközileg elismert táncművész-koreográfus, kifejezetten erre az alkalomra készített egy vadonatúj egyfelvonásos koreográfiát a Pécsi Balett számára Change Back címmel.
Ezen a héten a nagyszínházban láthatjuk még Molnár Ferenc A testőr c. vígjátékát, a Rudolf herceg történetét elmesélő musicalt, valamint a Gianni Schicci és a Máriós és a Varázsló c. operát. A Szobaszínházban Az élet titka címmel láthatjuk Sólyom Katalin önálló estjét, melyben a művésznő Lázár Ervin válogatott műveit adja elő.
Harmadik Színház
Az uránvárosi teátrum hétfőn délután az Óz, a nagy varázsló c. előadással várja a legfiatalabbakat. Bár a cím Ózra utal, a darab főszereplője mégsem a csodás óriás, hanem Dorka és az útközben mellészegődött különös figurák, akik a kislány barátai lesznek.
Szerdán este Maksa Zoltán humorestjét láthatjuk Konyhashow címmel. Az országszerte elismert humorista ebben a műsorában egy étterem hátsó traktusában békésen mosogató, de a világról aktívan véleményt formáló, lezser fickót alakít, az eddigi reakciók alapján igen kellemes szórakozást nyújtva a politika-, és trágárságmentes humor kedvelőinek, külsőségeiben kicsit megidézve Hofi Géza szellemét.
JESZ
A Janus Egyetemi Színházban ezúttal a Művészet c. darabot láthatjuk. Az előadás három barát (Serge, Mark, Yvan) történetét mutatja be. Serge 200.000 euróért vásárol magának egy fehér képet, amire átlósan fehér csíkokat festettek. Mark képtelen elfogadni barátja sznob magatartását. Kettejük vitája azonban több lesz, mint puszta művészetfilozófiai nézeteltérés... Vajon a barátság áldozatul esik az egyre mélyülő nézeteltérésnek?
Bár a PMH információi szerint már minden jegy elkelt, egy kis szerencsével még ott lehetünk Mácsai Pál hétfői előadásán a Fülep Lajos teremben. Azt meséld el, Psita címmel Örkény István pályafutását meséli el Mácsai, aki Bereményi Géza segítségével állította össze a darab szövegkönyvét.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- NsQsXWOtNMtaqfc EOKQceoKqkZFnZOzT 2012.05.25 (05:02)
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)







