Színház az egész világ - 9. hét
Harmadik Színház
Kivételesen az uránvárosi teátrum programjának felsorolásával kezdjük a sort, és nem csak azért, mert a Mal'Haba c. előadás hétfőre esik. A népszerű falusi tragédia ezen a héten az egyetlen
olyan előadás, amely nem a Nemzeti repertoárjában található.
A darab Vincze János rendezése, mely realista módon ábrázolja a falusi környezetet, ahol az emberek jól tudják, hogy a világ peremén élnek. A darab hősei kulturálatlan, önmaguk verbális megfogalmazására abszolút képtelen szereplők, egy sosemvolt család örökre elfuserált lehetősége, megalázottak és megszomorítottak, a kommunikációs társadalomnak nevezett csődtömeg kommunikációképtelen, múltjuktól, jelenüktől és jövőjüktől egyaránt megfosztott áldozatai.
Az ilyen problémákról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, és inkább kitöröljük gondolataink közül, mintsem érdemileg foglalkozzunk velük. A darab azonban a komédia eszközeivel bírja rá a nézőt, hogy figyelme ne kalandozzon el a szereplők kilátástalan helyzetétől.
Nemzeti Színház
Az épp felújítás alatt álló színház programjában nem sok újdonságot kínál ezen a héten. Két alkalommal viszik színpadra a Gettó c. zenés színművet, melyben többek között Balikó Tamást és Haumann Pétert is láthatjuk a színpadon. Joshua Sobol műve nem sokkal a bemutató után megkapta a legjobb külföldi előadásnak járó díjat. A Gettót azóta is nagy sikerrel jártszák a világ színpadain.
A Stúdiószínházban ugyancsak két alkalommal viszik színpadra a Kopogós römi c. tragikomédiát Unger Pálma és N. Szabó Sándor főszereplésével. A színészek két elmagányosodott idős embert alakít, akiknek itt-ott jó kedélyű életét a közös kártya partik fűszerezik.
A könnyed vígjátékok ezen a héten sem maradnak el: A testőr és az Oscar c. klasszikus darabok mellett a Francia rúdugrás c. pikáns bohózatot is megnézhetjük a hét második felében.
A tánc kedvelői vasárnap este megnézhetik a Pécsi Balett A Jó és a Rossz kertjében c. táncos előadást is. A koreográfia a társulat fennállásának 50 éves évfordulója alkalmára készült, így biztos, hogy ünnepélyes előadást láthat, aki ellátogat az előadásra.
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- NsQsXWOtNMtaqfc EOKQceoKqkZFnZOzT 2012.05.25 (05:02)
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)







