Továbbra is Bauhaus - ezúttal séta is
Nem könnyíti meg az egyszeri látogatónak a dolgát a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága. Az EKF egyik kiemelt eseményének számító A művészettől az életig - Magyarok a Bauhausban című tárlat megnyitóján sem látszott, hogy olajozott gépezetként működne a kultúrpropaganda és azóta sincs számottevő javulás. A megnyitót sajnos nem sikerült összehangolni más kapcsolódó programokkal: mintha szándékosan akarták volna megakadályozni, hogy mindegyiken résztvehessenek az érdeklődők. Persze, nem mindegyiknek a gazdája, szervezője a BMMI, de ez továbbra sem magyarázat a még mindig tartó kommunikációs deficitre.
A Bauhaus-túra(amelynek megszervezése, működése több mint szövevényes) éppúgy nem szerepel a hivatalos weboldalon, ahogy a Goethe Institut által szervezett programok sem.
Egyedül az Intézetnél találkozunk a pécsi Bauhaus-emlékeket bemutató szabadtéri fotótárlattal. Igaz, hogy nem egetrengető kiállítást láthatunk, a Budapesten még tavasszal bemutatott képekből, de aki amúgy is a Káptalan utcai tárlat felé veszi az irány és kifizet párezer forintot a belépőért, annak kellemes bónusz lehet egy ilyen ingyenes lehetőség.
A német fotóművész Hans Engels, országhatárokon átívelő program keretein belül készítette el még 2009-ben sorozatát, ami segít megismerni a város még álló Bauhausos, épített emlékeit. A képek mellett rövid ismertetők segítenek valamelyest keretbe rendezni a látottakat, a tervező és egy rövid leírás segítségével. A kiállítás december közepéig tekinthető meg a Schaár-utca udvarán. Mivel a kiállításnak hagymonányos megnyitója nem volt, ezért szeptember 16-án este hattól a Múzeum kertjében "Lakógyűlést" szerveznek, ahová a pécsi Bauhaus-stílusban épült házak egykori és mostani lakói, dolgozói mellett várják az érdeklődőket is. Ezt követően szeptember 17-én délután kettőtől a fényképen látható épületeket körbejáró séta indul, egy fiatal építész szakavatott vezetésével, aki kérdésünkre elmondta, hogy konkrét útvonal és időtartam egyelőre azért nincs, mert a résztvevőkkel közösen szeretné kialakítani a koncepciót. Tizenöt, még álló, épületből lehet válogatni...
Szóljon hozzá!
Nem érkezett még hozzászólás.
|
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
|
|
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
|
|
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
|
|
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Címkék:
|
|
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
|
|
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
Címkék:
|
|
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Címkék:
|
|
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
|
| « | Május 2012 | » | |||||
| Hét | H | K | Sze | Cs | P | Sz | V |
| 18 | 31 | ||||||
| 19 | |||||||
| 20 | |||||||
| 21 | |||||||
| 22 | 1 | 2 | 3 | ||||
- NsQsXWOtNMtaqfc EOKQceoKqkZFnZOzT 2012.05.25 (05:02)
- iPLLbUUDPDp OPFMmqufun 2012.05.25 (02:33)
- Dittrich Lili Bene Marianna 2012.05.24 (20:35)
- Dittrich Lili! Csányi Anita 2012.05.24 (20:33)
- Dittrich Lili Hága Judit 2012.05.24 (20:28)
- Mármint Bánkuti Róza:) Böbe 2012.05.24 (18:38)
- Szupiszínes és finom!:) Böbe 2012.05.24 (18:37)
- Dittrich Lili ;) Mecseki Noémi 2012.05.24 (16:45)
- Dittrich Lili Fodor József 2012.05.24 (08:23)
- Hajrá Lili! Kapitány László 2012.05.24 (07:50)
















