Végéhez közeledik a 21 párbeszéd

|
2010. július. 29., csütörtök 13:42
Tartalom értékelése
3 / 1
Nyomtatás
Címkék:
A szervezők úgy tűnik elérték céljukat: igazi diskurzus zajlik a 21 párbeszéd című public art verseny honlapján. A stílus tökéletesen tükrözi a magyar közhangulatot, megmutatja, hogy a művészetkedvelők is lehetnek bunkók és a csalástól sem riadnak vissza. A 21 - ami valójában 20 - pályamunkára még két napig lehet szavazni. Vagy háromig.

Az első pillanattól remek akciónak tartottuk a 21 párbeszédet. Művészek versenyeznek a köz kegyéért, megszólítva, gondolkodásra sarkallva a járókelőket. Elvileg rögtön látszik, hogy mi működik és mi nem. Mit értékelünk és mit nem. Ilyen programból kellett volna az EKF felvezető évadjaiba vagy egy tucat és máris máshogy viszonyulnának a zemberek a művészethez.

A 25 millió forintos költségvetésű rendezvény azonban nem zajlik zökkenőmentesen.

Ahogy korábbi cikkeinkben is megemlítettük, a koncepcióban és a kivitelezésben is találtunk hiányosságokat. A forgalmasabb helyekre elhelyezett pályamunkák előnnyel indulnak, hiszen többen láthatják őket, így feltehetőleg a szavazók száma is több lesz. Ebben mondjuk igazságot tenni valószínűleg lehetetlen. Ráadásul, néhány mű nem is biztos, hogy maradéktalanul megfelelt a pályázati kiírás szellemiségének (azaz mennyire szólította meg az utca emberét), de ez már inkább szubjektív megítélés kérdése.

Objektíven megítélhető probléma is akadt: a verseny kezdetekor a helyszíneken semmi nem hívta fel a figyelmet az alkotókra (kivéve, ha az akotó/k belekomponálták magukat művükbe) és arra, hogy tulajdonképpen miért is van ott az a művészeti alkotás. A szervezők ezt pár napon belül korrigálták. A másik problémát viszont, első látásra, úgy tűnik néhány nappal a közönségszavazás vége előtt sem sikerült megoldani.

A leadott szavazatokat a szavazás félidejében a szervezők lenullázták. Történt ez azért, mert egyesek csalni próbáltak. Nem volt megfelelő a szavazás biztonsága. Valószínűleg szerencsésebb lett volna ilyen/olyan regisztrációhoz kötött szavazás, azonban a kisebb aktivitástól tartva a szervezők nem ezt az utat választották.

A rendezvény egyik szervezője Páll Zoltán elmondta, hogy a szavazást két incidens zavarta meg. Az elsőt egy teljesen új rendszerrel és rendszerüzemeltetővel és a szavazatok nullázásával tudták megoldani. Ezt a versenyen résztvevők többségének egyetértésével tették meg.  A verseny tisztaságát a továbbiakban pedig a szavazás naplózásával, majd az utólagos, automatikus szűréssel kívánják garantálni.

Azonban a verseny oldalán található üzenőfalon a tabula rasa óta is szakadatlan a hőbölgés. Sokszor persze észérvek is társulnak a hangulatkeltéshez, azonban részben elkeserítő, részben felettébb szórakoztató stílusban zajlik az eszmecsere.

- Ez a szavazás nem egy minőségi mérő, hanem népszerűségi mutató - mondja Páll Zoltán. Rengetegen találkoztak a 21 párbeszéddel és a rendezvény művészeti vezetője szerint már az is komoly eredmény és pozitív visszacsatolás, hogy tudomásuk szerint egy public art alkotást sem rongálták meg. Az emberek lehet, hogy mégiscsak befogadóbbak lettek.

Szavazni egyébként, a honlapon fellelhető ellentétes információk ellenére, még július 31-ig lehet. A győztesek valamikor szeptember végén az akcióról készülő kiadvány megjelenésekor vehetik át a díjaikat.

 

FrissítésHat hét késéssel mégis kikerül Pécsre Sugár János köztéri műalkotása, az Elnézést feliratú tábla magyar és cigány nyelvű verziója.

Szóljon hozzá!





Adja meg a képen látható szót*


Nem olvasható a szöveg?


* - kitöltése kötelező

Nem érkezett még hozzászólás.

Friss tartalmak
Kaszkadőrök ugrálnak a PNSZ tetejéről, könyvek öntik el a Kossuth teret, 18 év után pécsi koncertre áll össze az East együttes, a L'art pour l'art Társulat huszonhat évük legütősebb műsorával érkezik, Varnus Xavér a 30-as évek filmslágereit játssza orgonán, s idén is felcsendülnek Cseh Tamás dalai. E néhány kiragadott példa is jelzi, milyen sokszínű kínálattal kecsegtet az idei POSZT kísérőrendezvényeinek kavalkádja június 7-16. között a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozón.
Címkék:
Konok Tamás és Hetey Katalin, Kossuth-díjas képzőművészek tárlatával búcsúzik a Pécsi Galéria Vizuális és Művészeti Műhely az önallóságtól, hiszen hamarosan a Zsolnay Örökség Kezelő Nkft. egyik divíziójaként folytatja működését. Hogy ez milyen hatással lesz a beolvadásnak a galéria művészeti programjára, egyelőre nem tudjuk, ami biztos, hogy ez a kiállítás június 30-ig látogatható az M21 Galériában.
Címkék:
A hosszú hagyományra visszatekintő, minden évben megrendezett DLA kiállítások sorában most a tizenharmadik alkalommal kerül sor egy csoportos kiállításra, ahol a doktori képzésben jelenleg aktívan részt vevő képzőművészek friss munkáiból láthatnak egy válogatást.
Címkék:
Herman Levente Zónák c. válogatása a Zsolnay-negyedben az utóbbi idők legszínvonalasabb kortárs tárlatai közé tartozik Pécsett. A 35 éves fennállás után függetlenségét elvesztő Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti egyik utolsó autonóm tárlata április 22-ig tekinthető meg.
Idén tavasszal már a harmadik alkalommal láthatunk válogatást az aradi képzőművészeti biennálé, a Meeting Point anyagából. A ,,Forma-szigor-jelentés" alcímet is viselő kiállítás 2011 novemberében mutatkozott be Pécs testvérvárosában. A 240 alkotó 270 munkáját felvonultató tárlat esszenciája nemzetközi útjának első állomásaként március 3. és 31. között tartózkodik a Pécsi Galériában.
Tegnap este Szalóki Ági ismét megcsillogtatta nekünk végtelen zenei sokszínűségét.
A Pécsi Galéria és Vizuális Művészeti Műhely idei programjában ismét helyet kap a kortárs művészet bemutatása és a nagy elődök előtti tisztelgés is. Az új kiállítótér pedig új nevet kap és M21 néven várja a látogatókat.
Az EKF-nek már több mint egy éve vége, azonban számos kérdésben még mindig tisztázatlan körülmények maradtak. Az atlatszo.hu és Magyar Narancs egy új mérföldkőhöz érkezett az EKF során elköltött pénzek útjának feltérképezése során.
Címkék:
« Május 2012 »
Hét H K Sze Cs P Sz V
18 31
01
02
03
04
05
06
19
07
08
09
10
11
12
13
20
14
15
16
17
18
19
20
21
21
22
23
24
25
26
27
22
28
29
30
31
1 2 3
Hirdetés
Olvasóink ajánlata
Bejelentkezés




Regisztráció - Elfelejtett jelszó

Hírlevél
E-mail cím

Friss hozzászólások
 
Webshop
A kosár üres